Fogadjátok szeretettel saját versemet, melyet a vasárnap reggeli kávé közben a konyhaablakon keresztül minket fogadó látvány ihletett.

Novemberi reggelen

Csendes novemberi reggelen
arany Nap integet fesztelen
a kopár, szunnyadó ágak közül.
Az Élet itt van, körös-körül!

Perc megáll, halld a pillanat dallamát,
réveteg tekintet ébred, hisz’ mit lát?
Apró, fürge, kecses kis teremtményt,
ki elhozta alvó szívünkbe a Fényt.

Nicsak, ez ő, itt van őszapó!
Nyomában közeleg már a hó,
Cinege hadak vidáman követik,
siető, szorgos útjára engedik.

Ringatózik derűsen, kedvesen,
ágon, bokron, dús fenyvesen.
De nem marad, várja az élet-özön.
Holnap talán majd újra beköszön.

Elillant, s örökül lágy mosolyt hagyott,
nincs már sem szív, sem lélek, mi fagyott.
Nyomában itt maradt öröm, élet, jóság.
Fényt hozott, micsoda hatalmas apróság!

(Kép forrása: www.pecsma.hu)