Ezt a versemet a közelgő Karácsony ihlette.
Eljő az Ünnep
Eljő már az Ünnep, egyre csak közeleg,
angyalsereg zengi szerte énekét,
E várva-várt örömforgatagban vajon hány
ember gondolja át szerény életét?
Fenyő alatt ajándékkal teli kövér dobozok ülnek,
a hangulatot a meghitt várakozás nyújtja,
közben izgatott kéz az adventi koszorú
valahány gyertyáját arany fényre gyújtja.
Látod-e a lángban a ragyogó, önfeledt,
gyermeki szívből áradó örömet,
S nélkülöző társad arcán a rejtve hulló
hangtalan sóvárgó könnyeket?
Látod-e a lángban az ünnepi asztal
tárulkozó, zamatos gazdagságát,
S éhező társad bús szemének mélyén
annak csendes nyomorúságát?
Látod-e a lángban a mézeskalács illattal
hintett áldott otthon melegét,
S rideg télben didergő, megtört társad
némán belenyugvó tekintetét?
Üres tányér, fagyos kunyhó, szakadt ruhák,
a szegénység ordítva köztünk él,
fázó gyermek hideg kézzel, meleg szívvel,
őszinte szemekkel félve néz, de nem kér.
Ha neked igaz az Ünnep, s szíved
szeretettel telt, őszinte és meleg,
gondolj rájuk, kiknek semmi nem jut,
nyúlj lágyan feléjük, és fogd kezüket!
(Kép forrása: www.szandakonyvtar.hu)