A nappaliban üldögélve böngészem a portált, a zárt ablakon keresztül be-beszűródik a közlekedés zaja: villamosok, autók. Nem zavar. Aztán felfigyelek valamire. Dalolászó feketerigót hallok! A hálószobánk a társasház belső udvarára néz. Nem hihetetlen? Egyetlen háztömb választja el a mindennapok sűrűjét és az élettől majd’ kicsattanó kis udvart!
Már minden zöldben pompázik, gerlebúgással, rigóénekkel és más énekes madarak trillájával hintve. A padon egy nénike üldögél, fürdeti arcát a Nap szűrt, lágy sugaraiban.
Micsoda béke uralkodik itt! Minden nyugodt, természetes, mégis energikus. Mintha eggyé válnék az eredendő természettel, s mintha ez volna a világ legevidensebb dolga!
Élek! Átjár a béke, a szeretet, a harmónia érzése. Bizseregteti bensőmet. A külvilág nem létezik. Önmagam vagyok. Boldog vagyok. Köszönöm!
2014.04.03.
|
Ez milyen szép. Irigyellek. .
Csodás érzés volt!