Hosszú évek után újra elolvastam A Kis Herceg c. könyvet. Ismét megvilágosodtam, mennyire felnőttek a gyerekek, és mennyire gyerekesek vagyunk mi, felnőttek.

Miután időnként nekem is van egy iskolásforma gyermek a környezetemben, akaratlanul is rá-rávetítettem a szerepet. Ők még oly’ nyitottak, érdeklődők, igaz szeretettel fordulnak mindenkihez, nem ismerik a gyűlöletet, előítéletet. Olyan tiszták! És nem értik a felnőttek világát: miért sietünk; miért vagy fáradt a nap végére; miért fontosabb a kávét meginni, mint játszani; miért nem érsz rá; miért baj az, hogy cipelned kell az ő őszinte szeretetével áthatott kis játékait, plüssállatait szatyorszámra; stb.

Első gondolataim között szerepelt – nyilván az általam az életről képviselt felfogás hozományaként –, hogy a Kis Herceg egy Öreg Lélek. Gyermeki léte és gondolkodása valójában komoly bölcsességet takar. Nem ítél el senkit. Mindenkit próbál megérteni, még ha nem is sikerül.

Minden embert, akivel útja során találkozott, az elégedetlenség jellemez. A róka azonban bölcsességgel megáldott. Tanításával érti meg a Kis Herceg, hogy az életben a legfontosabb a szeretet, a megelégedettség és a hála.

A róka és a kígyó jelleme számomra új megvilágításba került, miszerint nem biztos, hogy ellenség az, aki „megmar”, illetve a „ravasz”, unszimpatikus külső mögött lakozhat kellemes, barátságos, pozitív személyiség. Ez utóbbit már többször megtapasztaltam életemben: Adódtak az évek alatt olyan emberek a környezetemben, akik nem kifejezetten voltak szimpatikusak, de valamilyen – nem létező – véletlen folytán pozitív kapcsolat, barátság alakult ki köztünk.

Terítékre kerülnek a leggyarlóbb emberi tulajdonságok:

- Mindenen, mindenkin uralkodni akarunk. Azonban minden vélt uralkodásunk csak látszólagos.

„- Meg fogod kapni a naplementédet. Követelem. De kormányzói bölcsességemben megvárom, hogy kedvezőek legyenek hozzá a körülmények.

- És az mikor lesz? - tudakolta a kis herceg.

- Hm... hm... - felelte a király, és böngészni kezdett egy testes naptárban. - Hm... hm... mikor lesz... mikor lesz... ma este, hét óra negyven perc körül.”

- Miért epedezünk őszintétlen bókért, csodálatért?

- Az emberek nagy hányada könnyedén és alázatosan nyugszik bele az aktuális negatív körülményekbe, mély önsajnálatba süppedve. Önmaguk megnyugtatására megváltoztathatatlannak is bélyegzik a dolgokat, ezzel „mossák kezeiket”, ahelyett, hogy cselekednének a pozitívért.

„- Miért iszol? - kérdezte a kis herceg.

- Hogy felejtsek - felelte az iszákos.

- Mit? - tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.

- Azt, hogy szégyellem magam - felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.

  A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.

- Miért szégyelled magad? - kérdezte.

- Mert iszom - vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.”

- A mai ember végeláthatatlanul hajszolja a pénzt, az anyagi javakat, miközben nincs ideje semmire és nem él a jelenben. Birtokolni akar. Minél több, annál jobb. Mindegy, mi az, csak sok legyen. De pontosan miért is?

- Vannak, akik napról-napra, gépiesen hajtják végre mások utasításait. Vágyaik, céljaik helyett a megszokás uralja életüket, akkor is, ha a körülmények időközben kellemetlenné váltak. Ám nem áldoznak rá energiát, hogy megoldást kreáljanak.

- Folyamatosan gyűjtjük a számszerű információkat mindenről, úgy tűnik, mintha szüntelenül tanulnánk, de valójában nem tapasztalunk meg semmit, nem éljük meg a jelent.

A bölcsesség és a gyermeki tisztaság között igen erős párhuzamot vélek felfedezni. A gyermek mentes a negatív emberi tulajdonságoktól. Ahogyan ő nem aggódik a mindennapok és a jövő miatt, úgy a bölcs, megvilágosodott ember sem. Erre a szintre kellene eljutnia minden földi halandónak.

Összességében a mű egy tiszta tükröt tart a mai ember elé, s a kép, amit benne látunk, lehet valakinek keserű látvány, de azt gondolom, e kép elfogadásához is fel kell nőnünk. Vagy mégsem?

2014.04.26.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés