Köszönet az Angyaloknak!

Mert jelen vannak. És jelen voltak azon a kedd hajnalon is, amikor lázas testtel, betegség küszöbén kibotorkáltam a fürdőszobába. Kivételesen egyedül voltam otthon néhány napig. Szemeim előtt csillagok: valószínűleg alacsony vérnyomás és a fekvő helyzetből hirtelen való lábraállás miatt. Lassú, bizonytalan léptekkel, két kézzel a falat tapogatva némi biztonságérzetet keresve kiértem végre. Látni továbbra is alig láttam valamit a csillagoktól, kivert a víz, gondolkodni már nem volt időm, éreztem, hogy hirtelen elsötétül minden. Elvesztettem az eszméletemet. Az egész néhány pillanatig tartott. De vigyáztak rám. Vigyáztak, mert az utolsó éber pillanatom legvégén kezemmel elkaptam a fal mellett húzódó fűtéscsövet. Így fenékkel értem földet. Az ütéstől gyorsan magamhoz tértem. Még mindig fáj a helye. De vigyáztak rám. Ha nem kapaszkodok meg a csőben, valószínűleg komoly fejsérülést szenvedtem volna. Két irányból fal vett körül, egy irányból ablak, a negyedik irányban pedig a hanyattesés volt adott, mint lehetőség. Vajon mikor tértem volna magamhoz? Magamhoz tértem volna-e egyáltalán? Aznap pont nem volt rá esély, hogy rámtalál valaki. Erre várhattam volna szombatig... No de, a „mi lett volna, ha” mondatoknak – mint tudjuk – nincs értelme.

Vigyáztak rám. Ott voltak velem, hogy megóvjanak. Azóta nem győzök hálálkodni Nekik. Sokszor lejátszódik fejemben újra az eset. És minden alkalommal megköszönöm, hogy ott voltak.

Eddig sem kételkedtem, de múlt kedden teljes bizonyosságot kaptam arról, hogy Angyalaink mindig mellettünk vannak.

2014.05.13.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés