Az elmúlt hetekben sajnos ritkán jutott időm bejegyzéseket írni. Ám gondolataim nem pihentek. Többször is előfordult, hogy az utcán egy-egy jelenetet vagy ember látva fordultam mély gondolatokba. Ezek közül kettőről szeretnék pár gondolatot közölni, számomra ezek voltak a legmegindítóbbak.

Történt néhány hete, hogy összebeszéltünk a párommal, hogy gyalog jövünk haza munkából és félúton fogunk találkozni „a Mecsetnél”. Van ott egy kis park néhány paddal. Én értem előbb oda, így megálltam a járdán egy fánál, nem mentem be a parkba. Jöttek-mentek az emberek, ki-ki a maga útján. Megjelent egy fiatal lány, a zebrán áthaladva egyenesen a parkba vette az irányt. Odament az egyik padhoz. Ám nem ült le, hanem egy gyors mozdulattal letett egy bezacskózott „valamit” a padra. Kíváncsiságom odavitt, így közelebb mentem és láttam, hogy egy kakaóscsiga van a zacskóban. És akkor eszembe jutott, hogy elég gyakran látok azokon a padokon hajléktalanokat. És jött ez a lány, akinek valahonnan volt egy felesleges kakaóscsigája. Talán a reggelijéből maradt meg. Talán direkt azért vette, hogy odaadhassa. Nem tudjuk. De maga a tett, a gesztus számomra példaértékű volt! Egyetlen mozdulat volt csak, ahogy letette az ételt a padra, és már el is illant, mégis mennyi gondoskodás és együttérzés volt benne! Jó érzés volt látni, hogy vannak köztünk ilyen lelkületű emberek.

A másik eset ma reggel történt. Gyalog mentem munkába. Ilyenkor egy általános iskola felé szoktam menni, ami a munkahelyemtől néhány percre található a lakóházak között. Én a kocsiút melletti egyik járdán mentem, a túlodalon pedig láttam egy nagypapát, aki két iskolás lányt kísért az iskolába. A kisebbik lányon megakadt a szemem, szép arca volt, szép hosszú szőkés haja. De akkor még nem tudtam, mit láttam furcsának, mert a parkoló autók folyton takarták melltől lefelé. Mígnem két autó között rá tudtam pillantani. A lába. A jobb lába. Valamiért ez a lába jóval rövidebb volt, mint a bal. Annak nagyjából a térdéig érhetett, a járásban így egy nagyon magas talpú ortopéd cipő segítette. Ettől persze bicegett, ezért figyeltem fel rá. Aztán nyakon öntött az érzés. Azt hiszem erre mondják, hogy mindegy fiú vagy lány születik-e, csak egészséges legyen. Lenéztem a lábamra. És hálát adtam értük Istennek. Eddig soha nem gondoltam rá, mekkora kincset jelent a két lábam. És a két karom és kezeim. A szemeim, hogy láthatok velük. Az elálló füleim, mert hallhatok velük. És még sorolhatnám! Tetőtől-talpig egész vagyok és egészséges. Ennél nagyobb értéket nemigen kaphatunk a Teremtőtől, a Sorstól!

Szeretem, amikor van alkalmam kifelé is figyelni a világba. Hihetetlenül apró történések, pillanatok elképesztő érzelmeket, gondolatokat szülnek. És mindig többet és többet ismerünk meg a minket körülvevő világból. Csak figyelni kell. Tényleg!

2015.06.15.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2015.06.15. 23:18 Kármen Nagyon szép gondolatok Anda, jó volt olvasni őket.