Különleges élmény ért tegnap, amit szeretnék veletek megosztani.

Újbudán jártam, s úgy alakult, hogy betértem az Etele út elején lévő templomba. Éppen mise után jártak, takarítás folyt az épületben, de az előtérben takarító hölgy megengedte, hogy beljebb menjek. Beléptem hát a terembe, ahol a tüsténkedő hölgyek között feltűnt egy fogyatékossággal élő fiatalember, aki ezután mosolyogva odajött hozzám és gyengéden megölelt. Úgy éreztem, Isten ölelését kapom ezáltal, nagyon megható volt, csak annyit tudtam mondani, hogy „Köszönöm!” Utána a fiatalember visszatért a hölgyek közé, segédkezni nekik. Én pedig könnyeztem… Úgy éreztem, hogy egy hatalmas áldást kaptam Istentől, és biztosított afelől, hogy itt van velem mindig. És jöttek a további érzések: bárcsak minden ember így viszonyulna embertársaihoz! Akkor nem lennének háborúk, csak béke mindörökké! Bárcsak így lenne… Majd néhány perc után lassú, áldott léptekkel elhagytam a templomot, s könnyeimet törölgetve folytattam utamat...

2016.05.07.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés