Tudod, mit szeretnék?
Csak figyelni a természetet, közelről s távolabbról. Nézni az ugrándozó madarakat, akik a hideg tél előtt még eljönnek lecsipegetni a lugason maradt szőlőszemeket, megkopogtatni a fa vastag ágát. Hallgatni csicsergésüket, csodálni lényüket és életüket. Ők nem panaszkodnak. Csak Élnek! Sötétedés után a misztikus teliholdat fürkészni, és messze-messze gondolni. Hallgatni az est csendjét. Bokáig gázolni a lehullott, békés falevelekben, melyek a színskála minden színét felvonultatják. És ezekről beszélgetni! Nem az őrült, halaszthatatlannak hitt feladatokkal túlzsúfolt munkás mindennapokról… Azok által keltett feszengést, szív-összeszorulást megélni… nem, nem akarom.
Belváros utcáin ismeretlenül, felszabadultan tévelyegni. Barátokkal csacsogni, sétálni. Az időt letagadni, csak menni, élni, mosolyogni, megfigyelni. Mintha a nap sosem érne véget. Reggel a konyhában ücsörögve bámulni ki az ablakon, elmerülni a természet szépségében és teremtményeiben, élvezni ezeket a hosszú perceket. Délután egy forró tejeskávéval a kezünkben leheveredni a meleg szobába, egymás mellé, szeretettel telve, ahogy szoktuk. Mert ez mindennél több!
Ezt kívánom mindenkinek. Hogy legyen időnk észrevenni a külvilágot, a szépet, a jót. Hogy legyen időnk egymásra. Hogy figyeljünk egymásra, vegyük észre egymást!
Mert a szívnek-léleknek nem kell más, sem több. Ettől szárnyalunk, megmagyarázhatatlanul. Örömmel, megnyugodott szívvel, bizonyosságban. A jelen pillanatban. Mert érezzük, hogy minden rendben.

2016.11.24.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés